A kert az emberiség egyik legősibb és legsokoldalúbb szimbóluma, amely a természet és a kultúra találkozását, a rend és a káosz egyensúlyát, valamint a spirituális és lelki állapotokat is jelképezi. Gyakran jelenik meg a festészetben pl. reneszánsz kertek, romantikus „titkos kertek”. Az irodalom, versek, novellák, mesék is bővelkednek kertekben, amelyekkel szépen lehet dolgozni a művészetterápiás tovább olvasom
Egyszer egy árva lány a tóparton üldögélt a folyótorkolatnál, s siratgatta temetőbe költözött apját és anyját. Panaszkodott, hogy rosszul megy a sora, mert gonosz gazdasszonya és gazdája van. Egyszerre valaki a vállára tette a kezét. Felnézett: egy szép, aranysárga hajú, barna szemű idősebb asszony állt mellette, különös öltözékben. Fehér köveket tartott a kötényében, s nyájasan tovább olvasom
Magyar népmese Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, ennek a királynak meg egy olyan lánya volt, aki mindent meglátott az egész világon. Senki se tudott előle úgy elbújni, hogy meg ne látta volna. Egyszer ez a király azt hirdette ki az egész országban, hogy aki az ő lánya elől úgy elbújik, tovább olvasom
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király, annak egy fia. Mikor ez a királyfi nagy legénnyé serdült, azt mondta az apjának: – Édesapám, én elmegyek, s addig vissza sem térek, míg a világon a legszebb leányt meg nem találom: az lesz az én feleségem. tovább olvasom
Élt egyszer egy özvegyasszony, annak volt két lánya: az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. Az özvegy sokkal jobban szerette a csúnya lustát, mert az édeslánya volt. Minden munkát a másiknak kellett végeznie, az volt Hamupipőke a házban. Ott ült szegény napestig a kút mellett az úton, és font, egyre font, míg tovább olvasom
