A PÁSZTOR ÉS A NAPSZŰZ

A hótakarta Kordillerákban, magasan Jukai völgye felett, a hegyen, amely a Pituszirai nevet viseli, fehér lámacsordát őrzött egy pásztor. A lámacsorda az inkáé volt, ebből szakították ki az állatokat, amikor az inka áldozatot mutatott be a Napnak. Szép termetű, tisztelettudó legény volt a pásztor, Lariszban született, neve Akonaiapa volt. Bandukolt nyája után, és kedves és szelíd dalokat furulyáit. tovább olvasom

A boldog ember inge

Egyszer volt, nem is nagyon régen, nem is a világvégén, hanem itt, ebben a mi görbe országunkban, volt egy király, de nem akármilyen király ám, hanem jóságos is, igazságos is. Aztán ez a király egyszer igen megbetegedett. Nagy bánat emésztette. Az lehetett a baja, hogy mindenhonnan csak panaszt hallott: nem elég fehér a kenyér az tovább olvasom

Hogyan teremtették az embert?

Amikor Ridzsalu-I-Ghaib megteremtette az eget, a Napot, a Holdat meg a földet, elhatározta, és szép lassan minden előkészületet meg is tett hozzá, hogy a föld színére eleven lényeket fog alkotni. Meg akarta teremteni az embert. Fogott egy kevés agyagot, és emberi alakot gyúrt belőle. Aztán, hogy életet adjon ennek az alaknak, odaparancsolta egyik teremtményét, egy szellemet, tovább olvasom

Az éjszaka szépe

A Solu-szigetcsoport egyik déli szigetén, Tawitawin uralkodott valamikor nagyon régen Baranggay szultán. Rettenthetetlen bátorságáról és kegyetlenségéről volt nevezetes a sziget lakói között. Sok ellenséget legyőzött, így senki sem mert szembeszállni vele. De bármennyire is nevezetes volt bátorságáról, igazi hírnevét a lányának köszönhette, akinek szépségében nem volt párja a föld kerekén. Sok fejedelem, herceg és gazdag tovább olvasom