Egy idős házaspár hosszú évi együttélés után aranylakodalmát ünnepelte. Mikor reggelihez ültek, a feleség azt gondolta magában:
„Ötven éven át előbbre tartottam a férjemet, és mindig neki adtam a zsömle ropogós felső felét. De ma végre egyszer magamnak tartom meg a finomabbat.”
Megkente hát magának a zsömle felső felét, a másik felét pedig az urának adta. Ám legnagyobb meglepetésére férje boldogan csókolt kezet neki, és így szólt:
„Drágám, ma ennél nagyobb örömet nem is szerezhettél volna! Ötven éve nem ettem a zsemle alsó feléből, pedig én azt szeretem a legjobban. De mindig azt gondoltam, hadd legyen csak a tiéd, ha annyira szereted.”
Nossrat Peseschkian: A tudós meg a tevehajcsár. Keleti történetek – nyugati lelki bajok, 135.o. Helikon, Bp., 1991.