A Khé-gyümölcsfa

Volt egyszer valahol Vietnámban egy falu, melyben két gyermek maradt árván szülei halála után. A két testvér szorgalmasan dolgozott, ezért aztán mindig is volt mit enniük. És mert azt szerették volna, hogy vidámabb legyen a házuk tája, hát egy szép napon mind a ketten megházasodtak. Azonban ettől az időtől kezdve az idősebb testvér egyre lustább lett és minden nehezebb munkát az öccsére és annak a feleségére hárított. A fiatalabb házaspár már korán reggel talpon volt, igyekezett szántani, kapálni, trágyázni, és ennek eredményeképp bő termést reméltek az aratásnál. Amikor az idősebb látta, hogy a fiatalabb mennyit dolgozik, attól félt, hogy az a sok munkáért sokat fog kérni, és ezért feleségével megbeszélte, hogy elzavarják házukból az öccsét meg annak feleségét.

A fiatalok elköltöztek egy rossz, zsúpfedeles kunyhócskába, amelynek udvarán egy khé-gyümölcsfa állott. Ennyit kapott örökség fejében a házaspár. Hogy megéljen, gallyakat gyűjtött az erdőn, elvitte a vásárba eladni, egy szó mint száz, nehezen tengették életüket. Közben az idősebb testvér olcsó áron bérbe adta az egész rizsföldjét csak azért, hogy ne dolgozzon. Feleségével együtt éjjelnappal kényelmesen éltek. Amikor látta, hogy öccse mindazért nem is haragszik rá, amit ellene tett, úgy gondolta, hogy a fiú túl ostoba, s annyira lenézte, hogy rá sem akart nézni, nem is törődött többé vele. A fiatal házaspárnak akkor voltak a legboldogabb napjai, mikor a khé-fa gyümölcsei megértek. Egész éven át gondozták, trágyázták, hernyózták a khé-fát, ezért a fa olyan nagyra nőtt, hogy a kis kertjüket egészen betakarta.

Ez a khé-fa oly dúsan meg volt rakva gyümölccsel, és minden ága annyira lehajolt a földre, hogy még egy hároméves gyerek is leszedhette a gyümölcseit. Egy szép reggelen a házaspár kosarakkal és botokkal megrakva kijött a kunyhóból, hogy leszedje a khé-fa gyümölcsét, amelyet aztán a vásáron akartak eladni. Alighogy dolgozni kezdtek, a fa tetejéről valami olyan zörejt hallottak, mintha valaki a fára mászott volna. Mindketten felnéztek és a fa tetején egy hatalmas madarat pillantottak meg, amely olyan nagy volt, amilyet még soha, sehol sem láttak. Ott a fa tetején a madár a jól megérett, sárga khé gyümölcsöt eszegette. A házaspár a fa alatt állt és szótlanul várta, míg a madár jóllakik és elrepül, s csak azután másztak fel, hogy leszedjék a fáról a khé-gyümölcsöt. Ettől a naptól kezdve minden hajnalban, amikor a házaspár felkelt gyümölcsöt szedni, a madarat már a fán találták. A madár nem ijedt meg az emberek láttán, nyugodtan evett, amíg jól nem lakott, csak azután repült el. Így evett a madár majdnem egy hónapon keresztül, és a khé-fa gyümölcse már csaknem elfogyott.

Egy napon, miközben nézték, ahogy a madár eszik, az asszony félig tréfásan, félig komolyan így szólt a madárhoz:

„Madár uram, mi lesz a mi gyümölcsfánkkal, ha te itt mindent megeszel? Tudod, hogy lassan már nem lesz gyümölcs a fán?”

A madár lehajtotta nyakát, szemével pislantott, mintha nevetett volna, és ezt mondta:

„Ahány gyümölcsöt megeszek, Annyi aranyat fizetek.
Varrjál egy három arasz hosszú zacskót és annyi aranyat rakhatsz bele, amennyit csak akarsz.”

A madár háromszor is elmondta ugyanazt, azután kinyitotta szárnyait és elrepült. A házaspár nagyon elcsodálkozott, hogy a madár beszélni tud. Hát még, amikor háromszor is megismételte tisztán, érthetően a mondókáját! Sok gondolkozás után eldöntötték, hogy úgy fognak cselekedni, ahogy a madár mondta. Délfelé a feleség egy barna vászonzacskót varrt a férjének, olyat, amelynek széle-hossza pontosan három arasz volt.

Másnap reggel, amikor a házaspár befejezte reggelijét, hirtelen oly nagy szélroham kerekedett, mely felkavarta a port házuk előtt. Egy pillanat múlva az óriási madár szállt le az udvarukra s a ház felé fordulva néhány hangot kiáltott, mintha köszönt volna. A férfi kiment a zacskóval. Amint a madár meglátta, lefeküdt, s a fejét visszafordította s intett, azt intette, hogy a férfi üljön fel a hátára. Az a hátára is ült és erősen megkapaszkodott a madár nyakában. A madár ekkor felállt, nyakát kinyújtotta, hatalmas szárnyait kiterjesztette és egyenesen a kék ég felé repült. Hol magasan, az ezüstös felhők felett repült a madár, hol pedig alacsonyan, a zöld erdők és hatalmas hegyek felett. Végül is a végtelen, nagy tenger felé repült, ahol a kék hullámok magasan csapkodták a tengerparti sziklákat. A hullámok taraján fehér tajték úszott. A madár hátán ülő férfi csak a végtelen tengert látta, már azt sem tudta, hogy merre volt a part, és félelem szállta meg. Ekkor a madár hirtelen egy kis sziget fölé szállt, ahol különböző, fehéren, kéken és pirosan csillogó kövek voltak, melyek, pompásan verték vissza a napfényt. Ez a látvány olyan szép volt, amelyben a szegény férfinak még soha nem volt része. A sziget felett a madár röptében először nagy kört írt le, mintha helyet keresne leszállásra, majd kisebb köröket írt le, úgyhogy a férfi attól tartott, még beüti majd magát egy hatalmas kőbe. De nem történt semmi baj.

A madár végül egy nagy és mély barlang előtt repült el és lassan leereszkedett. A szigeten fának, állatnak nyoma sem látszott. Bizony, sem növény, de még madár sem volt sehol látható. Ekkor az óriási madár a fejével intett az embernek, hogy menjen be a barlangba és hozzon onnan azt, amit akar. Már a barlang bejáratánál látta a színes gyémántokat, gyöngyöket és drágaköveket. Az egyik kő olyan zöld volt, mint a macska szeme, a másik meg olyan piros, akár a vér. Az aranyból és ezüstből pedig annyi volt, mint a kavics. Amikor a férfi látta, hogy a barlang milyen nagy és mély, nem mert bemenni, mert félt, hogy eltéved. Felvett egypár aranyat és gyémántot, betette a zsákjába, azután visszament a madárhoz és értésére adta, hogy visszafordulhatnak. A madár örömmel intett fejével és néhány hangot hallatott. Hangja sokszorosan zengett vissza a hegyek oldaláról, majd kiterjesztette szárnyait és a kék ég felé repült. Tenger, majd erdők és hegyek felett szállt. Mire a nap delelőre ért, a madár a kis kertben az édes gyümölcsű khé-fához szállt.

Mikor az asszony látta, hogy férje épségben érkezett vissza, nagyon megörült, elébe szaladt, simogatta a madár tollát és köszönetét mondott neki. Majd intett a madárnak, hogy szálljon fel a fára és frissítse fel magát annak a gyümölcseivel. Az fel is repült a fára, megevett néhány gyümölcsöt, majd háromszor kiáltott, mintha a szegény, becsületes parasztházaspárnak köszönetét akarna mondani, és ezután elrepült. Ettől a naptól kezdve a madár ritkán jelent meg a khé gyümölcsfán.

Az a hír, hogy a fiatal házaspár meggazdagodott, az idősebb pár fülébe jutott. Nagyon meglepődtek a hír hallatára és szaladtak a fiatalokhoz megtudni azt, hogy mi a valóság abból, amit hallottak. A fiatalabb férfi elmesélte bátyjának, hogy s mint is történt, mire a bátyja felajánlotta neki, hogy egész vagyonát neki adja a kunyhóért meg a khé-gyümölcsfáért. Az idősebb házaspár szorongva várta a választ, félt, hogy öccsük nem megy bele a cserébe, s ez a félelem még az arcukon is kiütközött, öccsük azonban a cserét vidáman fogadta el. Az idősebb házaspár úgy megörült erre, mint akiket nagy szerencse ért, és egész vagyonukat boldogan adták át a fiataloknak. Másnap korán reggel be is költöztek a szalmakunyhóba, mely a kis kertben, az édes gyümölcsű khé-fa mellett állt. Ettől kezdve egyikük sem dolgozott semmit. Maradék pénzüket élték fel, napról napra és egész héten át vidáman heverésztek a kertben, nézték a fát és várták, hogy mikor száll rá a madár. Egy reggel érezték, hogy erős szél fúj a háztető felett, és látták, hogy a khé-fa nagyon hajlong. Izgatottan siettek ki mindketten az udvarra és a fa tetején megpillantották a madarat, amelyik éppen a fa gyümölcsét ette. A madár alig evett meg egy-két gyümölcsöt, mikor az idősebb házaspár máris haragosan így kiáltott fel hozzá:

„Egész családunknak nincs más ennivalója, csak amit ez a fa terem. Te madár ott fenn, ha minden gyümölcsöt megeszel, akkor mi marad nekünk, hiszen más élelmünk nincs, csak ez.”

Erre a madár így válaszolt:

„Ahány gyümölcsöt megeszek, annyi aranyat fizetek. Varrjál háromaraszos zacskót, amennyi arany abba belefér, annyit hozhattok haza.”

Ezzel a madár elrepült. A házaspár nagyon örült, és mindketten mélyen meghajoltak az elrepülő madár tiszteletére. Mikor a madár már messze járt, a férj és a feleség azon kezdtek veszekedni, hogy hány zacskót is készítsenek és mekkorát. Először azt gondolták, hogy több zacskót varrnak, de mivel aztán attól féltek, hogy a madár ebbe nem egyezik majd bele, ezért úgy döntöttek, hogy zacskó helyett majd egy nagy zsákot varrnak a kincsek számára. Olyan zacskót varrtak tehát, amelynek minden oldala hataraszos volt. Másnap a madár leszállt az udvaron a szalmakunyhó előtt. A házaspár éppen akkor reggelizett, mikor megérkezett a madár. De abbahagyták az evést és gyorsan kiszaladtak a madárhoz. A férfi magához vette a zsákot és hopp, máris felpattant a madár hátára. Eközben felesége hízelegve simogatta meg az okos madár fejét. Majd a madár magasra emelkedve repült a kék felhők fölé és újra a távoli kis szigeten szállt le.

Mikor a férfi leugrott a madár hátáról, majd megvakult a drágakövek és igazgyöngyök fényétől. Később pedig, mikor a kincsesbarlangot is meglátta és oda bement, majdnem megzavarodott a rengeteg kincs láttán. Bár utazás közben kínozta az éhség és szomjúság, most egyszerre mindenről megfeledkezett, csak a sok kincset látta. Igyekezett minél több aranyat és drágakövet összeszedni, hogy tele legyen a zsák. De hogy még többet hozhasson el a drágaságokból, bekötötte kabátja ujját, sőt nadrágja szárát is. Ruháját meg annyira teletömte mindenféle drágakövekkel, hogy nehéz terhét alig bírta a barlang szájáig kicipelni. Ott kint a madár sokáig várt a férfira, egyszer-kétszer kiáltott is neki, és hangjától visszhangzott az egész sziget. Figyelmeztetni akarta utasát, hogy haza kell már indulniuk. Este lett, mire a férfi a drágakövekkel megrakott zsákkal a madárhoz ért. S mivel azt akarta, hogy a zsákja repülés közben ne essen le, ezért azt a madár szárnya alá tette, és saját nyakához meg a testéhez kötözte. Amikor a madár először felrepült, nehéz terhe miatt néhány méter magasból visszazuhant a földre. Majd teljes erejével újra nekirugaszkodott, lábával kaparta a földet és így aztán sikerült is nagy nehezen újra felszállnia. A madár hátán ülő férfi boldogan gondolt arra, hogy nemsokára hazaér, otthon a kincsből nagy házat és kertet vásárol, egyáltalán nem dolgozik többé se ő, se a felesége, és egész életükben annyi pénzt költhetnek, amennyit akarnak, és pénzük mégsem fogy el soha.

A madár ekkor ért a tenger fölé. Erős szél támadt, a kék tengeren nagy hullámok keletkeztek, olyan nagy hullámok, hogy némelyik nagyobb volt már, mint egy ház. A madár szél ellenében repült és nagyon kimerült már, fejét leszegte, két szárnya meg percről percre fáradtabban csapkodott. Egyszerre csak az elfáradt madár szárnyszegetten hullott le az égről, bele a tenger vizébe. A férfi egy pillanat alatt elsüllyedt a hullámokban, hiszen a rákötözött zsák igen nehéz volt, és ruháját is telerakta arannyal és drágakövekkel, s ezek most hirtelen lehúzták. A madár tolla és szárnya csak egy kissé nedvesedett meg, s mert a víz színén maradt, sikerült újra felszállnia, és alighogy felszállt, máris eltűnt az ezüstös felhők között.
Népmese

Kép: Pixabay