Élt egyszer valahol egy ember, s ez szeretett volna magának valamit, ami hasznot és vagyont hozna neki. Elment hát Kannon templomába, és ott hét napon és hét éjen át megszakítás nélkül imádkozott. Az utolsó nap megjelent neki álmában Kannon, és így szólt hozzá:
— Meghallgattam könyörgéseidet és imádat. Hagyd el a templomot holnap korán reggel, mielőtt a nap fölkel, s az első dolgot, ami a kezedbe kerül, amint a templomhegy lépcsőjén leértél, fogd meg és vidd haza.
Az ember így is tett, a templomot még a hajnali szürkületben elhagyta, és lement a hegyoldal lépcsőin. Egyetlen datolyamagot talált ott, és elcsodálkozott:
— Különös! De mégiscsak ez a datolyamag lesz az, amit Kannon nekem ígért. Fölvette hát, és homlokához emelte, hogy hódolattal köszönetét fejezze ki az istennek.
A mag azonban odaragadt, sehogy sem lehetett többé eltávolítani, és végül gyökeret is vert. Nemsokára kihajtott, és hamarosan kis növénnyé fejlődött, még gyorsabban tekintélyes fává. Tavasszal virágozni kezdett, és ősszel teli lett csodálatos gyümölcsökkel. Az ember erre végigment a város utcáin, és így kiáltozott:
— Friss datolyát tessék! Friss datolyát!
Mindenütt vásároltak tőle, és szép pénzt keresett a homlokán nőtt fával. A város datolyaárusai azonban megirigyelték nagy jövedelmét, és egyszerűen lefűrészelték a fát homlokáról. Az ott maradt csonkon azután pompás ízű gombák nőttek, olyan nagy számban, hogy az ember megint a város utcáit járta; most meg gombát árult. Ekkor viszont a város gombakereskedői irigyelték meg a hasznát, és a csonkot a gyökérrel együtt leszakították homlokáról. A csonk helyén lyuk maradt a homlokán, egy nagy forradásszerű lyuk, s innen, mint egy forrásból, csodálatos illatú édes bor folyt.
Az ember ismét le s föl járt az utcákon, és így kiáltozott:
— Édes bort vegyenek! Édes bort vegyenek!
Mindenki venni akart az édes borból, és így hamarosan meggazdagodott.