Kreatív utak belső világunkhoz!

Tavaly ősszel útjára indult Nagykovácsi Öregiskolában és a Kreatív Selfness műhelyben egy olyan kezdeményezés, amelyben lehetőség van kipróbálni különböző művészetterápiás foglalkozásokat, ahol biztonságos csoportfolyamatban kapcsolódhatunk egymáshoz, és utat adhatunk a szabad önkifejezésnek, rátekinthetünk belső világunk színes képeire. Az ilyen foglalkozások egészségvédő hatása, valamint megfelelő keretek között alkalmazva a gyógyító ereje  napjainkra már nem ismeretlenek, és szerencsére közkedvelt szabadidős tevékenységnek is számítanak egyre nagyobb teret elfoglalva az önmagunkra szánt időből. Legyen szó festésről, írásról vagy éppen mesemondásról, a kreatív önkifejezés segít feldolgozni az érzelmeket, támogatja az önismeretet, és oldja a belső feszültségeket. Három művészetterápiás módszer elérhető – az irodalomterápia, a meseterápia és a képzőművészet-terápia – melyek különböző utakon, de egyazon cél felé vezetnek, a belső harmónia és a lelki egyensúly megtalálása felé.

Mivel a foglalkozások főként felnőtteknek indulnak, az alábbi  művészetterápiás hatótényezők is erre fókuszálva lettek összefoglalvaFontos tudni, hogy a művészetterápiás csoportok egészségmegőrző, rekreációs céllal működnek, ahol  nem pszichoterápiás munka történik, nem helyettesítenek semmilyen orvosi kezelést!

Az alkalmazott képzőművészet-terápiát, amely  Antalfai Márta Katarzisz Komplex Művészetterápiás Módszerére épül, az alkotás szabadságán alapul, ahol a festés, rajzolás, kollázs készítés vagy akár az agyagozás eszközként szolgál az érzelmek és belső világunk kifejezésére, de a külső világ megfigyelésére és megjelenítésre is, s ezáltal a kettő összehangolására. Itt nem a művészi tehetség a lényeg, hanem az alkotói folyamatokban való feloldódás. A módszer fontos építőköve maga a természet, az évkörrel kapcsolódunk a természet változásaihoz, rendjéhez, ciklikusságához, ezzel segítve azt, hogy belső lelki folyamatainkban is teret adjunk a rendeződésnek. Változatos eszköztárral dolgozunk, a belső képek előhívását verssel és zenével támogatjuk. A színek, formák és textúrák intuitív, játékos használatával segíthetjük az önkifejezést, azalkotás során megélt flow-élmény erejével továbbléphetünk elakadásainkon, teret kaphatunk a lélekfrissítéshez és lehetőségeket a megújuláshoz. Segítségével elérhető az önismeret, önkifejezés és fantázia fejlesztése, az érzelmi élet bővítése, a tudatosodás fejlődése, a kreatív energiák kibontakoztatása, az életenergia növelése és a közösségi érzés átélése.

Az irodalomterápia a szavak erejére épít. Egy jól megválasztott vers, novella vagy akár egy naplóírás mélyebb önismereti utazásra hívhat. A biblioterápia vagy más néven irodalomterápia a művészetterápiák közé sorolt olyan lelki egészségvédő tevékenység, melyben főként irodalmi művek, szövegek kíséretében ösztönözzük a résztvevőket önmaguk kifejezésére, a szövegről való beszélgetésre, valamint kreatív feladatokkal (rajzolás, kollázs, montázs, film, fotó, asszociációs kártyák stb.) segítjük az élményszerű bevonódást, a társas együttlétben való feloldódást. Az olvasás már önmagában is segítheti az érzelmek megértését, a gondolatok rendszerezését és az élethelyzetünk újraértelmezését, a történetekkel való kapcsolódás és az azt követő feldolgozás révén belső erőforrásainkra is rátalálhatunk. Az irodalomterápia lehetőséget teremt az önismeret és személyiségfejlesztésre, gondolataink és érzéseink megfogalmazására és kimondására, a kreatív én mozgósítására, a szabadidő kulturált és művészi megélésére, magtartó közösségi tér létrehozására, világlátásunk tágítására, valamint a lelki élet gazdagítására.

A meseterápia már az ősi bölcsességet hívja segítségül. A népmesék szimbólumai, cselekvései olyan rejtett üzeneteket hordoznak, amelyek segítenek feldolgozni az élet kihívásait, megérteni a személyes fejlődés útját, és kapcsolatba lépni a kollektív bölcsességgel. Egy-egy jól megválasztott mese saját belső történetünk tükreként is szolgálhat, és olyan belső erőket mozgósíthat, amelyeket korábban talán észre sem vettünk. A mesék segítségével az élet értékét felfedezhetjük, lelki elakadásainkat felismerhetjük, és egyben megoldási lehetőségeket és mintát is mutatnak számunkra egy-egy élethelyzetre.

Bár ezek a módszerek különböző eszközökkel dolgoznak, mégis közös bennük, hogy a kreativitás révén kapcsolódhatunk önmagunkhoz, közösségépítők, segítenek feldolgozni az érzelmeket, új nézőpontokat találni és erősíteni a belső egyensúlyt. A művészetterápiák ereje mindenki számára elérhető, legyen szó egy színes ecsetvonásról, egy szívhez szóló versről, egy bölcs meséről vagy egy intuitív alkotásról. Arra bátorítok mindenkit, hogy merjen, merjünk együtt alkotni, hiszen minden egyes kép, szó vagy történet közelebb visz önmagunkhoz, belső harmóniánkhoz.

Minden érdeklődőt várok szeretettel az egy alkalmas workshop és a több alkalmas tematikus foglalkozások felfedezésére. Az induló csoportokról érdeklődni lehet az www.oregiskola.hu valamint a www.beneszilvi.hu oldalakon!

Bene Szilvi/foglalkozásvezető művészetterapeuta
Kreatív Selfness

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük