A mesék és mítoszok gyakran jelenítik meg a kerteket varázshelyként, ahol titkok tárulnak fel. A mesék kertjeiben néhol különleges csodaerejű növényeket, gyümölcsöket vagy virágokat találhatunk. Ezek a növények nemcsak táplálnak és díszítenek, hanem üzenetet is hordoznak. Művészetterápiás szemmel tekintve ezek a részek nem csupán irodalmi díszítő elemek, hanem belső erőforrásokat mozdítanak meg, segítve ezzel az önismeretet, érzelmi kifejezést. Az illatok, színek, növényi szimbólumok és a hozzá kapcsolt alkotói folyamatok egyszerre érintik meg a tudatos és tudattalan rétegeit, így a kert képe egy élményekkel teli belső utazássá válhat a résztvevők számára.
A kert itt a mitológiai termékenység, szépség, újjászületés színtere. Flóra, a tavasz istennője virágot szór, a festmény egyfajta spirituális és természeti kert-vízió.
A bíborszínű virág című mesében egy bíborszínű virágot kér a legkisebb királykisasszony apjától:
"– Édes jó apámuram! Ne hozz nekem arannyal, ezüsttel hímzett szövetet, se szibériai cobolyprémet, se drága igazgyöngyöt, se aranyos, ékköves koszorút, se kristálytükröt, hanem hozd el nekem a bíborszínű virágot, amelynél szebb az egész földön nincsen."
Később a mesében lélegzetelállítóan szép mesei képekkel tárul elénk egy kert, amiben a derék kereskedő rálel az illatos bíborszínű virágra:
Lement hát a palotából egy másik, zöld márványból, csillogó malahitból való lépcsőn – a korlátja ennek is színaranyból volt -, amely egyenesen levezetett a lombos kertbe. Sétálgat a kereskedő a kertben, és szemét-száját eltátja gyönyörűségében: a fákon érett, pirosló gyümölcs, az embernek még a nyála is összefut, amikor meglátja; mindenfelé csodálatos, tarka virágok nyílnak, dús szirmúak, illatosak; a fák közt soha nem látott madarak röpködnek, mintha csak zöld meg veres bársonyból lennének, arannyal-ezüsttel kihímezve; szállonganak, és mennyei dallamokat énekelnek; olyan magas szökőkutak játszanak mindenfelé, hogy az ember feje elszédül, ha csak megpróbál felnézni rájuk; kristályos köveken üdítő források vize csörgedezik.
Ide-oda járkál a derék kereskedő, és szemét-száját eltátja ámulatában; azt se tudja, hová nézzen, merre füleljen először. Mennyi ideig sétálgat így a kertben, azt nem tudom; könnyű a mesét mesélni, más a munkát elvégezni. S hirtelen mit lát maga előtt? Zöldellő dombocskán bíborszínű virág virít, de olyan szép, hogy azt nyelv el nem mondhatja, toll le nem írhatja. A derék kereskedőnek még a szívverése is elállt; közelebb lépett a virághoz, illata olyan erős, hogy az egész kertben szétárad. A kereskedőnek keze-lába megremegett, s örömtől elfúló hangon így szólt:
– Íme, a bíborszín virág, amelynél szebb a földkerekségen nincsen, ez az, amelyet tőlem kért legkisebbik, legkedvesebb lányom.
Amikor a lány az apjától ezeket az ajándékokat kéri a mesében, nem tárgyi ajándékokat szeretne, hanem lelki ajándékot, figyelmet, szeretet általi megerősítést és az élet teljességéhez vezető úton való támogatást kéri. A bíborszínű virág lehet egy olyan belső kép, amely segít kapcsolódni vágyainkhoz, szívünkhöz, és ennek megformálása vagy illatokkal való megtámogatása segítheti ezeket a felismeréseket, gazdagíthatja a mesei élményt.
A Szóló szőlő, mosolygó alma és csengő barack című mesében szintén megjelenik egy kert, amelyben titokzatos gyümölcsök vannak, s a királytól ezt kéri legkisebb leánya. A mese végére a királykisasszony ezeket a gyümölcsöket megtalálja egy szép ifjú kertjében, ami bizonyos női értékeket és vágyakat is kifejezhet számunkra, ugyanakkor különleges képességeinket és egyediségünket is tükrözheti egy mesefoglalkozás során.
- Hát te ki vagy s mi vagy? - kérdezte a lány. Mondta erre az ifjú:
- Majd elmondom neked, szépségem. Gyere most a kertbe. Szépen a karjára vette a királykisasszonyt, s lementek a kertbe. S hát, amint lemennek, elejébe hajlik egy kis szőlőtőke, s szólnak a fürtjei:
- Szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!
- Ez a szóló szőlő! - mondta az ifjú. Mentek tovább, s hát egy almafáról olyan szépen mosolyognak le rá a pici piros almák.
- Látod, itt van a mosolygó alma - mondta az ifjú. Továbbmentek, s csak megcsendül egyszerre az egész kert! Néz a királykisasszony erre-arra, s kérdi:
- Mi cseng olyan szépen?
- Nézd - mondja az ifjú -, ott az a barackfa. Csengő barack terem rajta! Hej, édes istenem, örült a királykisasszony, azt sem tudta, sírjon-e, nevessen-e nagy örömében.
Az illatok szépen illeszkednek a kert témájához, hiszen közvetíthetik számunkra akár a tavasz frissességének energiáját, lendületét, a nyár kinyílását és fényét, az ősz gazdagságát és egyben elcsendesedésre hívó illatait vagy a tél befelé fordulását támogató, melegítő, csendes hangulatát is. Amikor művészetterápiás alkalmaimon hangolódunk az évkör ritmusához bizonyos alkotói folyamatokkal, megtámogatom az adott évköri témát a hozzá illeszkedő illatkeverékek párologtatásával.
Az alábbi kert ihlette őszi illatkeverék számomra természetes, harmonizáló, tükrözve a kert évköri rendjét, bőségét, csendjét, virágait, fűszernövényeit és a föld illatát. Amikor egy októberi művészetterápiás alkalmon arra kérem a résztvevőket, hogy beérett gyümölcseiket jelenítsék meg, kiegészítésként az alábbi illatkeverék párologtatását illesztem az alkotói folyamathoz.
Őszi Gyümölcsöskert – „Az aratás illata” – Felnőtt csoporthoz
Hangulat: meleg, fűszeres, nosztalgikus, meghitt, megnyugtató, elmélyülést támogató
• 1 csepp szegfűszeg – védelmező, mély fűszeres illat, átmelegítő alaphang a hűvösödő őszi éjszakákhoz
• 4 csepp narancs – érett gyümölcsök illatát idézi, derű, melegség, öröm érzetét kelti
• 2 csepp cédrusfa – avar illatát és a fa stabilitását idéző, földelő, stabilizáló biztonságérzet nyújtó illat
• 1 csepp gyömbér – melegség, bátorság, energia, "belső tűz" erejét támogatja
• 1 csepp vanília kivonat (olajos) – édes, megnyugtató, az otthon békéjét megjelenítő, ölelő melegség érzetét kelti
Végezetül egy kazah népmesével zárnám soraimat, amiben egy "csodakert" megszületésének gyönyörű képeit tárja elénk a mese:
A madarak lábacskáikkal gödröcskéket vájtak, csőrükből fehér magvacskákat hullattak azokba, aztán szárnyaikkal ismét betakargatták a földet. Megmozdult az ifjú, és a madarak abban a pillanatban felröppentek, az ég felé repültek. És megint sötét lett, akárcsak éjjel, és a szárnyak suhogásától szélvész kerekedett a földön. De ezután még nagyobb csoda következett: mindenik gödröcskéből, melyeket a madarak vájtak, egyszerre csak zöld hajtások sarjadtak, nőttek, nőttek, és hamarosan terebélyes, lombos fákká változtak, melyeket pompásan borítottak be a csillogó levelek. Alig telt el egy szempillantás, a fák ágain már sosem látott, gyönyörű virágok nyíltak, édes illattal töltötték be a levegőt. Aztán lehulltak a virágszirmok, s helyükön máris aranyszínű almácskák csüngtek alá az ágakon.
Se szeri, se száma, mennyi terebély almafa volt ott; olyan volt a kérgük, mint a borostyánkő. A vaskos fatörzsek között mindenfelé dús szőlőtőkék, barackfaligetek, gyönyörű rétek voltak, melyeket buja fű és színes tulipánok borítottak. A széles ösvények bársonyos virágszirmokkal voltak telehintve, melyek éppen hogy lehullottak a fákról. Az ösvények mellett hűs vizű öntözőcsatornák csobogtak-csörgedeztek, partjuk színes drágakövekkel kirakva.
Bene Szilvi - Kreatív Selfness Műhely
Rehabilitációs és komplex művészeti terapeuta, meseterapeuta

