Az orvosság eredete

Valamikor réges-régen – így mesélték a régi öregek – az állatok emberi nyelven beszéltek, és barátságban, egyetértésben életek az emberekkel. Az emberek azonban idővel nagyon elszaporodtak, és kiszorították lakhelyükről az állatokat. Azok, szegények, kénytelenek voltak erdőkbe és a föld puszta, kietlen vidékeire húzódni. Így aztán hamarosan feledésbe ment a régi barátság.

Hanem a viszály akkor mélyült el közöttük igazán, amikor az emberek föltalálták a gyilkos fegyvereket, s pusztítani kezdték az állatokat, csak azért, hogy húshoz és bőrhöz jussanak. Az állatok eleinte nem értették a dolgot, és nagyon elcsodálkoztak. Hamarosan megharagudtak azonban, és bosszút fogadnak az emberek ellen.

A medvetörzs tanácskozásra hívta össze tagjait. A tanácskozáson a törzsfőnök, a Vén Fehér Medve elnökölt. Miután az állatok elsorolták az emberiség vérszomjas tetteit, a medvék egyhangúlag elhatározták, hogy hadat üzennek az embereknek. Csak az volt a bökkenő, hogy nem volt fegyverük. Végül is, egyikük tanácsára, abban egyeztek meg, hogy az ember csinálta eszközöket kell az emberek ellen fordítani. Azt hitték, hogy az ember legpusztítóbb fegyvere az íj és a nyíl, elhatározták hát, hogy ők is íjakat és nyilakat készítenek maguknak. Kerítettek egy íjnak való hajlékony faágat. Ezután az egyik medve feláldozta magát, beléből a többiek elkészítették az íj húrját. Mikor a fegyver készen volt, a medvék kipróbálták. Csak akkor derült ki, hogy medvekarommal nem lehet az íjat felajzani. Egy medve erre levágta a karmait, és mindjárt sikerült is célba találnia. A Vén Fehér Medve azonban igen bölcsen megjegyezte, hogy a dolognak mégsincs sok értelme, mert karom nélkül egy medve sem boldogulhat az életben. Hogyan is tudna nélküle fára mászni, élelmet szerezni! Ha valamennyien elvesztenék a karmaikat, éhen pusztulnának.

Eközben a szarvasok is gyűlést hívtak össze, a Kis Szarvas elnökletével. Azt határozták, hogy azokat a vadászokat, akik minden szó és bocsánatkérés nélkül szarvast ölnek, köszvénnyel sújtják. Ezt mindjárt tudatták is a közel eső indián település lakóival; azt is tudomásukra hozták, mit kell tenniük, ha a szükség kényszeríti őket, hogy szarvasra vadásszanak.
Ha egy szarvast elejtenek, a Kis Szarvas azonnal a helyszínre siet, és a halott szarvas teteme fölé hajolva megkérdezi a kiszabadult szellemet, hogy hallotta-e a vadász imáját, és megbocsát-e neki. Ha a lélek igennel válaszol: minden rendben van, és a Kis Szarvas elmegy; de ha a válasz tagadó, akkor egészen a kunyhójáig követi a vadászt, és köszvénnyel sújtja, úgyhogy tehetetlen nyomorék marad, amíg csak él. Így is történt. És hiába próbálta némely feledékeny vadász – nem tudva, hogyan kell bocsánatot kérnie az elejtett szarvas szellemétől – megtéveszteni a Kis Szarvast. Az ilyen vadász hiába rakott aztán máglyákat, hogy eltérítse útjából a szarvasok főnökét, sorsa mindig beteljesedett.

A halak és a hüllők ugyanakkor együttes gyűlést tartottak, hogy tanácskozzanak teendőik felől. Azt a törvényt hozták, hogy lidérces álmokkal gyötrik meg a nyugalmukra törő embereket. Úgy érzik majd az emberek, hogy óriáskígyók tekerőznek rajtuk, és azok a halak harapdálják a testüket, akiket megöltek.

A madarak és a rovarok más apróbb állatokkal együtt, a hernyó elnöklete alatt tanácskoztak. Mindegyikük sorra elmondta a véleményét. Valamennyien egyetértettek abban, hogy hadjáratot kell indítani az emberek ellen. Ezért valamennyien kiemeltek és megneveztek egy-egy betegséget.

A növények, amikor hírét vették az állatok elhatározásának, maguk is megbeszélésre gyűltek össze. A fák, a füvek és a bokrok szerették az emberiséget, és jóindulattal voltak irántuk. Nem akarták, hogy az állatok bosszúja sikerüljön, elhatározták hát, hogy ellenszegülnek terveiknek. Minden egyes fa, cserje, növény, egészen a füvekig, zúzmókig, mohákig, megfogadta, hogy gyógyírt ad az állatok által küldött betegségek valamelyikére.
Így keletkezett az orvosság.

Azóta is valahányszor a sámán nem tudja, hogyan enyhítsen a beteg kínján, valamelyik növény súgja meg neki a gyógyító növény nevét.

Forrás: Mesék a csodakertről – Boldizsár Ildikó szerkesztésében
(Az orvosság eredete/észak-amerikai indián mese)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük