A levendula

Volt egyszer egy özvegyember, annak pedig egy nagyon szép kislánya, akit igen-igen szeretett, s ezért nem akart újból megházasodni, nem akart mostohát a lányának. Az ő házával szemközt lakott egy özvegyasszony a két lányával, ez az asszony a csillagot is lehozta volna az égről, csak hozzámehessen a szomszédjához, de hát ezt kereken mégsem mondhatta meg neki, csalt annyit tudott tenni, hogy ajnározta az özvegyember lányát, ha a kislány arra ment, mindig behívta magához, és édességekkel kínálta, úgyhogy a kislány nagyon megszerette a szomszédasszonyt. Amikor az apa látta, hogy a szomszédasszony ilyen jól bánik a kislányával s annyira szereti, lassanként maga is barátságosabb lett az özvegyasszonyhoz, s abban a hitben, hogy az mindig ilyen jó lesz a lánykához, feleségül kérte az asszonyt, mondván, hogy ő bizonyos benne: nála jobb anyát nem adhatna lányának az után, akit elveszített.

Az Özvegyasszony csak erre várt; nyomban igent mondott, és azt erősgette, hogy az ura kislánya előbbre való lesz saját lányainál, mert nagyon szereti, és a lányka megérdemli. Egyszóval, összeházasodtak, s az első hónapokban minden rendjén volt, hanem a mostohalányka csinosabb volt, mint az új asszony lányai, és mindenki ezt a lányt szerette jobban, ezért a mostohaanya hidegebb lett hozzá. A kislány pedig, amint észrevette a változást, egy nagynénje házába költözött, aki bűbájos volt. Egyszer az apa vásárba ment, és a lánya elment hozzá, hogy elbúcsúzzék tőle.

Az apa indulás előtt így szólt a mostohalányaihoz:
– Mit akartok, mit hozzak nektek a vásárból?
– Nekem – mondta az egyik –, egy nyolcdurós nagykendőt.
– Nekem meg – mondta a másik – egy selyemruhát.
– Hát te mit kérsz? – kérdezte az édeslányát.
Az pedig, nagynénje tanácsára, így felelt:– Én nem kérek mást, csak két mérő levendulamagot.
– No, nézd az ostobáját! Hát mért nem valami mást kérsz?
– Nem, én evvel megelégszem.
– Jól van – mondta az apa, és elment a vásárba.

Amikor visszatért, meghozta mostohalányainak a kendőt és a ruhát; ezek majd elröpültek, úgy pipiskedtek-páváskodtak az új ruhában. Édeslánya pedig megkapta a magot, és elültette egy cserépbe. Nemsokára kihajtott a levendula, s olyan szép cserép virággá fejlődött, hogy az egész falu irigyelte. Mikor éjfélt ütött az óra, fogta a lány a cserepet, az ablakba állította, és így szólt: Király fia, jövel, drága, kinyílott a levendula csodaszép, bűvös virága. Amint elmondta a varázsigét, egy gyönyörű madár repült az ablakba, meghempergett a cserépben, és ifjúvá változott, de még milyenné! Az volt ám a legény! Belépett a szobába, leült a lány mellé, és egész éjszaka beszélgettek. Amikor pedig elment, mindig leejtett egy pénzzel teli erszényt. Ez minden éjszaka így történt, már sok pénzük volt, s a nagynéni mindent megvásárolt az unokahúgának, amit csak kívánt, úgyhogy olyan pompásan járt, mint senki más a faluban.
– Valami titok lappang ott a nővéred házában, mert nagyon költekezik, pedig a nagynénje nem örvend olyan jómódnak. Menj el hozzá, és módold ki, hogy ott maradhass éjszakára, hátha megtudsz valamit.
Hát, úgy is volt, be is állított délután a mostohanővér, és azt mondta, hogy egy kicsit együtt akar lenni a nővérkéjével, hiszen az sohase megy el hozzájuk. El is beszélgettek, s mivel már későre járt, azt mondta a mostohanővér, hogy fél egyedül hazamenni, s inkább ott maradna. Nem volt illendő, hogy kitegyék az utcára, hát ágyat vetettek neki, s ott is maradt. Telt-múlt az éjszaka, s mert nem látott semmit és hozzászokott a korai lefekvéshez, már tizenkettő előtt elaludt, úgyhogy nem látott semmit, s amikor hazaért, el is mondta az édesanyjának.
– Biztos egész éjszaka aludtál, azért nem láttál semmit – mondta a húga.
– Ma este én megyek, ott is maradok, s meglátod, nem alszom el. Valóban, ez a lány is elment aznap délután, s azt mondta, hogy az este a nénje maradt ott, most ő akarja együtt tölteni az estét kedves nővérkéjével, hiszen oly régóta nem voltak együtt.
– Nagyon szívesen – mondta a mostohanővére –, ma velem maradsz.

Úgy is volt. Eljött az ideje, lefeküdtek hát; ez a lány úgy tett, mintha aludnék, de nagyon vigyázott, hogy álomba ne merüljön; egyszer csak éjfélt ütött az óra. Látja ám, hogy a mostohanővére fölkel, fogja a virágcserepet, kiteszi az ablakba, és ezt mondja: Király fia, jövel, drága, kinyílott a levendula csodaszép, bűvös virága. Alighogy kimondta, megérkezett a madár, emberré változott, leült a lány mellé, és egész éjszaka súgtak-búgtak. Amikor megvirradt, elment és otthagyta az erszényét.
A másik végig ébren volt, így aztán mindent látott és hallott, úgyhogy amint hazaért azt mondta a nénjének:
– Látod, hogy elaludtál? Ha ébren vagy, te is azt látod, amit én. Akkor aztán mindent elmondott az anyjának.
– No, tessék – mondta az anyja –, jól mondtam én, hogy itt valami turpisság van, mert a nagynénje nem bírná ezt a nagy pompát. No de ne félj, most aztán vége lesz ennek.
Bement, majd kisvártatva kilépett, és azt mondta lányának:
– Menj oda még egyszer, és valahogyan csempészd be ezeket az acélpengéket a cserépbe úgy, hogy az élük fölfelé álljon, s mihelyt észrevétlenül betetted őket, rögvest gyere haza.

Fogta a lány a pengéket, elment a mostohanővére lakására, és így szólt hozzá:
– Azért jövök, hogy utánanézzek, hátha itt hagytam a fülönfüggőmet. Otthon vettem észre, hogy hiányzik.
Mostohanővére azt felelte, hogy ő nem látta, de azért csak kerüljön beljebb, és keressék meg. Hozzáfogtak keresni, a mostoha lánya pedig egy óvatlan pillanatban berakta a pengéket a cserépbe, majd előhúzva a fülönfüggőt, amelyet elrejtve tartott, így szólt:
– Itt van, megtaláltam.
Dolga végeztével hazament, hogy elmondja az anyjának, mit végzett.

Eljött az éjszaka, s amint elütötte az óra az éjfélt, elővette a lány a cserepet, kitette az ablakba, és így szólt: Király fia, jövel, drága, kinyílott a levendula csodaszép, bűvös virága. Meg is érkezett a madár, hempergőzni kezdett a cserépben, de abban a pillanatban felsikoltott, s a lány egy hangot hallott, amely ezt mondta:
Jaj, megöltél! – s avval a madár eltűnt.
A lány sírva fakadt, mert nem értette, mi történt, de a cserépben levő virág hervadni kezdett, s amikor a levelei lehulltak, előtűntek a pengék, melyeket mostohanővére rakott oda. A pengék véresek voltak, s most már megértette, miért jajdult fel a madár. Ekkor a nagynénje azt mondta neki:
– Ne sírj, hanem öltözzél fel orvosnak, fogd ezt a palackot, s menj el ide meg ide. Eljutsz a palotába, s ott kéred, hogy engedjenek téged a királyfihoz, aki beteg, hogy megnézd. Amint meglátod, megkened a sebeit egy tollacskával, melyet belemártasz ebbe a balzsamba. Amikor meggyógyul, eltávozol; el ne áruld magadat, és el ne fogadj semmit.

A leány így is tett, orvosnak öltözött; a hozzávaló ruhát a nagynénje hozta. Elindult a faluból, ment, mendegélt, amíg oda nem ért, ahol a király lakott. Elmondotta neki, hogy megtudta, milyen súlyos beteg a királyfi, és meg akarja nézni, hátha meg tudná gyógyítani egy balzsammal, melyet magával hozott, s amely mindent meggyógyít. Beengedték, s abban a szempillantásban, mihelyt meglátta a királyfit, mindjárt megismerte. Hát, látta ám, hogy egész teste annyira tele van vágásokkal, hogy siralom ránézni. Akkor jól megmosta a sebeket, majd megkente a balzsamba áztatott tollal, s akirályfi abban a pillanatban jobban lett, majd néhány nap múlva teljesen meggyógyult. Amikor a lány látta, hogy most már jól van, azt mondta, hogy immár távoznia kell.

Sem a királyfi, sem a királyi pár nem akarta, hogy elmenjen, de ő azt mondta, hogy semmiféleképpen nem maradhat. Akkor sok ajándékot kínáltak neki, de ő nem akart elfogadni semmit, csupán a királyfihoz fordult, amikor már távozóban volt:
Ne feledkezzél meg arról, aki meggyógyított!
Hát, hazament a lány, s amikor hazaért, újra virágjában találta a gyönyörű cserép levendulát. Mindent elmondott nagynénjének, mi történt, s amikor eljött az éjfél, fogta a cserepet, s az ablakba tette. Elmondta az igét: Király fia, jövel, drága, kinyílott a levendula csodaszép, bűvös virága.
Alighogy ezt kimondta, megjelent a királyfi, belépett a szobába kard a kezében –, és így szólt:
– Gyalázatos! Készülj a halálra!
Felemelte a kardot, s le akart sújtani vele, de a lány megszólalt:
– Emlékezzél arra, aki meggyógyított! Ekkor ismerte meg orvosát a királyfi, eldobta a kardot, és megölelte a lányt, majd megkérdezte, ki rakta oda azokat a pengéket, melyekkel összevagdosta magát a cserépben. A lány mindent elmondott neki, mi történt, s amikor a királyfi meggyőződött róla, hogy ő ártatlan, maga pedig a Sebesülés révén megszabadult a varázslattól, elvitte a lányt a palotába, feleségül vette, s attól fogva ők voltak a legboldogabbak a világon. Kerek cipó, görcsös retek, a mesémnek véget vetek.

spanyol mese

forrás: Esti mesék-lányoknak/Boldizsár Ildikó szerkesztésében

One thought on “A levendula

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük